NFÜ közlemények

Tartalom átvétel
Frissítve: 3 év 41 hét

Módosítás a jó állam koncepció támogatottságának növelésére kiírt felhívásban

sze, 12/11/2013 - 15:07
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „A jó állam koncepció támogatottságának növelése az együttműködés speciális területeinek erősítésével” című, ÁROP-1.1.26-2013 kódszámú kiemelt felhívás “E1 Monitoring mutatók” pontját módosítottuk.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Módosítás a közigazgatásban dolgozók képzését támogató felhívásokban

sze, 12/11/2013 - 12:33
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Közigazgatásban dolgozók képzése a KM régióban a közigazgatási és ügykezelői alapvizsga, valamint a közigazgatási szakvizsga ismeretekre” című, ÁROP-3.2.2-2013 kódszámú és a „Közigazgatásban dolgozók képzése a konvergencia régiókban a közigazgatási és ügykezelői alapvizsga, valamint a közigazgatási szakvizsga ismeretekre” című, ÁROP-2.2.24-2013 kódszámú kiemelt felhívások “C3 Elszámolható költségek köre” pontját módosítottuk.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Módosítás a Közigazgatási Vezetői Akadémia című kiemelt felhívásban

sze, 12/11/2013 - 12:19
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Közigazgatási Vezetői Akadémia” című, ÁROP-2011/2.2.13 kódszámú kiemelt felhívás “E1 Monitoring mutatók” pontját módosítottuk.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Módosítás az elektronikus képzési anyagok készítését támogató felhívásban

sze, 12/11/2013 - 11:48
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Elektronikus képzési és távoktatási anyagok készítése” című ÁROP-2.2.19 kódszámú kiemelt felhívás “E1 Monitoring mutatók” pontját módosítottuk.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Módosítás a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok területfejlesztési tevékenységét támogató felhívásban

sze, 12/11/2013 - 11:44
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent ÁROP-1.2.11/A-2013 kódszámú, „Területfejlesztési tevékenység támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok és a Balatoni Fejlesztési Tanács számára” című felhívás “E1. Monitoring mutatók” alpontját módosítottuk.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Módosítás a hatásvizsgálatok és stratégiák elkészítése érdekében kiírt felhívás útmutatójában

sze, 12/11/2013 - 11:36
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent, ”Hatásvizsgálatok és stratégiák elkészítése” című, ÁROP-1.1.19 kódszámú felhívás fizikai befejezésének időpontját 2014. június 30-ig meghosszabbítottuk.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Kiegészült a versenyképes üzleti környezet fejlesztését támogató pályázat dokumentációja

k, 12/10/2013 - 17:30
Kiegészült az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Versenyképes üzleti környezet fejlesztése” című (GOP-2013-3.3.2 kódszámú) pályázat dokumentációja a Pénzügyi tájékoztató című, a Monitoring és Helyszíni Ellenőrzési Tájékoztató című dokumentumokkal, valamint a Támogatási Szerződés mintával.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Megjelent a Modellprogram duális rendszerű szakképzési tartalmak pilot jellegű átültetésére című kiemelt projekt

szo, 12/07/2013 - 11:40
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „A duális szakképzési rendszerhez kapcsolódó fejlesztések és programok támogatása – Modellprogram duális rendszerű szakképzési tartalmak pilot jellegű átültetésére” című (TÁMOP-2.2.7 B-3-13/1 kódszámú) kiemelt projekt.
Kategóriák: NFÜ csatornák

A szennyezett területek kármentesítését támogató konstrukció felfüggesztése

szo, 12/07/2013 - 11:21
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Szennyezett területek kármentesítése” című (KEOP-2.4.0/09-11 kódszámú) konstrukció keretében kiírt pályázatok beadását a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség forráshiány miatt jelen közlemény megjelenését követő 3. munkanaptól felfüggeszti.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Módosítás a területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítását támogató felhívásban

szo, 12/07/2013 - 11:17
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása” című, ÁROP-1.2.11-2013 kódszámú kiemelt felhívás “C3 elszámolható költségek köre” pontban pontosítottuk a szolgáltatások elszámolhatósági szabályait.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Módosítás a Humánerőforrás gazdálkodás a központi közigazgatásban című kiemelt felhívásban

szo, 12/07/2013 - 11:09
„A Humánerőforrás gazdálkodás a központi közigazgatásban” című, ÁROP-2.2.5 kódszámú felhívásban a „C7. A projekt befejezése és a pénzügyi elszámolás végső határideje”, az „E1. Monitoring mutatók”, valamint az „F4. A projektkiválasztás folyamatának bemutatása” pontokat módosítottuk.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Módosítás a konvergencia régiókban lévő önkormányzatok képzéseit támogató felhívásban

szo, 12/07/2013 - 11:03
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Képzés a konvergencia régiókban lévő önkormányzatoknak” című, ÁROP-2.2.22-2013 kódszámú felhívás „E1. Monitoring mutatók” pontját módosítottuk.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Módosult a szennyezett területek kármentesítése érdekében kiírt pályázathoz tartozó Általános Pályázati Útmutató

szo, 12/07/2013 - 10:12
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a „Szennyezett területek kármentesítése” című (KEOP-2.4.0/09-11 kódszámú) pályázati kiíráshoz tartozó módosított Általános Pályázati Útmutató című dokumentum.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Újra pályázható a szennyezett területek kármentesítése érdekében kiírt pályázat

p, 12/06/2013 - 21:51
Adminisztrációs hiba miatt 2012. november 19-én tévesen jelent meg a KEOP-2.4.0/09-11 kódszámú, „Szennyezett területek kármentesítése” című kiírás lezárására vonatkozó közlemény, ugyanis a konstrukció valójában felfüggesztésre került.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Megjelent a Legyen más a szenvedélyed című kiemelt felhívás

p, 12/06/2013 - 09:53
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a TÁMOP-5.2.9/13/1 jelű "Legyen más a szenvedélyed " című kiemelt felhívás.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Módosult a megújuló energia alapú villamos energiát, kapcsolt hő és villamos energiát, valamint biometán termelést támogató kiírás

cs, 12/05/2013 - 11:59
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Megújuló energia alapú villamos energia, kapcsolt hő és villamos energia, valamint biometán termelés” című (KEOP-2012-4.10.0/C) pályázati felhívás C2. Nem támogatható tevékenységek című fejezete a Környezet és Energia Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterve 4. prioritásának módosításáról szóló 1838/2013. (XI. 18.) Korm. határozat értelmében a következő új ponttal egészül ki :
Kategóriák: NFÜ csatornák

Technikai jellegű módosítás a Digitális közösség program című kiemelt felhívásban

sze, 12/04/2013 - 20:44
Technikai módosítás történt az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a TÁMOP-5.3.9/B-13/1 jelű "Digitális közösség program" című kiemelt felhívásban, amely a pályázat tartalmi részét nem érintette.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Megjelent a Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-egészségügy) Rendszer - Térségi, funkcionálisan integrált intézményközi információs rendszerek kiépítéséhez szükséges helyi infrastruktúra fejlesztések című felhívása

k, 12/03/2013 - 13:57
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent kiemelt projekt keretében a központi e-egészségügyi rendszer létrehozásával párhuzamosan és a központi fejlesztések hasznosulásának érdekében a helyi infrastruktúra modernizálására kerül sor közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg ellátó intézményeknél.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Megjelent a 2012. évi Végrehajtási Jelentés

h, 12/02/2013 - 17:52
A Végrehajtás Operatív Program 2012. évi Éves Végrehajtási Jelentése a honlapon elérhető.
Kategóriák: NFÜ csatornák

Megjelent az Akkreditált Innovációs Klaszter cím elnyerésére című pályázati felhívás kitöltőprogramja

h, 12/02/2013 - 14:54
Elérhető a honlapon az Új Széchenyi Terv keretében megjelent az „Akkreditált Innovációs Klaszter cím elnyerésére” című (AIK-2011 kódszámú) pályázati kiíráshoz tartozó kitöltőprogram.
Kategóriák: NFÜ csatornák
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 44.062.159 Ft.

Heves megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztése - TÁMOP 5.5.3.-08/02-2008-0031

Drupal theme by Kiwi Themes.